Logo and cover

Az olvasóhoz hasonlóan én is ráncoltam a homlokom e szavak hallatán, mikor a kiskőrösi Zsuzsi néni a szlovák népviseletről, lánykoráról mesélt nekem. Azzal a szándékkal mentem hozzá, hogy majd divatról, szépségápolásról, „fiúzásról” beszélgetünk, vagyis arról, ami a…

„… még mindig a nagymamán szeretetébe kapaszkodom.” írja egy olvasónk, aki szintén nagymama. Az említett idézet egy díjnyertes novellájából származik. Számtalan írásából egy kis szösszenet mutatok be, mely gyermekkorát, vagy talán, a még régebbi emlékeket…

1956. október Cegléd Csendes István: „26-án is teljes volt a létszám. Az első óra előtt és elején a Pesten történteket tárgyalta az osztály. Új hírt hozott valaki, talán valamelyik bejáró. „Tegnap az országház előtti téren a fegyvertelen tüntetőkbe lőttek az…

1956. október Cegléd Csendes István: „Október 23-án a gimnáziumban rendes tanítási nap volt. Az órákat órarend szerint megtartották. A tanítás 8.20-kor kezdődött (…) Az osztály tudta, hogy Budapesten az egyetemisták felvonulást akarnak tartani, és a reggeli hírek szerint…

Legendásan tehetséges, különös asszony volt Zs. Tüdős Klára, mesébe illő életúttal. 1895-ben jómódú, református debreceni családba született, nagyapjáról Móricz Zsigmond a Légy hű mindhalálig című könyvében írt. A híres Dóczy-t kijárva Angliában és Svájcban is…

1962. Gondolatban repüljünk vissza majd’ fél évszázadot, és a kép, mely elénk tárul, egy alföldi tanya. Egy fiatalember keményszárú csizmájában, buggyos nadrágjában igyekszik motorral a testvéréhez látogatóba, mikor megpillant egy lányt, aki a szalmát húzza össze a…

  1947. május 10. Tavaszi napfény sütött be a vidéki ház ablakán. Hajnal volt, de egy juhásznak ilyenkor már talpon kell lenni, az állatokat ellátni, kimenni a közeli mezőre… Ezen a reggelen azonban furcsa volt a felesége… zihált, mintha fájdalmai volnának. „Nagyon…

Ki, mikor beszélt utoljára a nagyszüleivel, vagy más idős emberrel? Illetve a szóhasználat pontatlan, a valódi kérdés az, hogy ki mikor BESZÉLGETETT utoljára. És vajon miről. Gondoljuk végig, hogy miből állnak beszélgetéseink az idősekkel, vagy általában milyen kép él…

süti beállítások módosítása