Nagyszülő-unoka kapcsolata, emberi érzések megmozgatása, színház és lovak. De ezek hogyan kapcsolódhatnak a generációs szakadékhoz, és annak áthidalásához? Erről beszélgettünk Pintér Tibor színművésszel, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatójával.

- A Ti családotokban milyen az unoka és nagyszülő közti kapcsolatot? Érzékelhető-e a generációs szakadék?

Pintér Tibor: A lányom, Pintér Janka esetében nem jellemző, mert Janza Katának az édesanyja egy nagyon agilis ügyvéd nagymama, aki abszolút korszerű. Janka és a nagymama esetében kialakult egy különleges kapcsolat attól, hogy színész szülők nevelték fel a gyereket. A színész szülőkről pedig azt kell tudni, hogy délután 4-től „eltűnnek” az életben, és hajnalban jönnek haza, vagyis akkor indulnak el, amikor a gyereknek a legnagyobb szüksége lenne a szülőre. E miatt egy kicsit a nagymama vette át a gyereknevelést. De én generálisan azt gondolom, hogy ez a generációs szakadék létezik. Nálunk nem, de létezik. Mert minél erősebb egy család, szerintem annál kevésbé van, és minél gyengébb egy család, minél gyengébb egy láncszem, attól a pillanattól kezdve nem tudja összefogni a családot, és nincs szükség arra, hogy a nagyszülő és az unoka találkozzon egymással.

- Saját tapasztalataid alapján a 21. században hogyan gondolunk az idős emberekre?

Pintér Tibor: Mára az idős bölcselkedést átvette a számítógép, és az azon keresztüli tudáshalmaz világa. Amire régen az idősek voltak felhatalmazva - hogy tanítsák az unokákat, a gyerekeket -, arra ma sajnos nincs szükség, hiszen az internetről sok mindent megtanulhatnak a fiatalok. Mégis úgy gondolom, hogy a nagyszülőkre nagyon nagy szükség van. Arra az élő tapasztalatszerzésre, gondolkozás-kultúrára, melyet a nagyszüleink, vagyis az a generáció birtokol, akik a II. világháborút vagy 1956. eseményeit megélték. Ők még átmentek egyfajta olyan „akadálypályán”, amiről mi, mai fiatalok mit sem tudunk, és nagyon bízom benne, hogy nem is fogunk tudni semmit. Én azt gondolom, hogy mindig érdemes meghallgatni egy nagyszülőt, az ő bölcsességeit, emberi tapasztalatait. Van egy dolog, amit nem válthat fel a számítógép, mely az emberi érzésekkel kapcsolatos bölcsesség. Abban nem jó a számítógép, abban a nagyszülők jók. 

- Az emberi érzések megmozgatására pedig remek lehetőség a színház. Ti hogyan tudjátok elősegíteni a generációs szakadék áthidalását?

Pintér Tibor: A mi szempontunkból nagyon fontos az - majdnem minden színháznál, amit mi képviselünk -, hogy az egy család által is emészthető színházi produkció legyen az unokától a nagymamáig, nagypapáig. Vagyis mi olyan darabokat veszünk elő, ami szórakoztat mindenkit, jelzem, hogy minket, színészeket is. Nekünk nagyon fontos, hogy olyan darabokat írjunk, csináljunk és játszunk, amiben hiszünk. Ezáltal pedig össze tudjuk fogni a nagycsaládokat, mint ahogy egyébként a bikali Élménybirtokon is tettük a Mátyás, az igazságos családi rockmusical-lel, amit előadásonként közel 1000-1200 ember nézett meg 8 estén keresztül. Ezen az előadáson szinte csak családokat láttam, és az autogramkérésnél derült ki számomra, hogy bizony-bizony az unoka és a nagypapa együtt kérték az aláírást.

- Idén pedig megalapítottad a Nemzeti Lovas Színházat, mely kuriózumnak mondható.

Pintér Tibor: Igen, jelenleg Bikalon van a bázisunk, de tavasztól Budapesten is szeretnénk játszani. A Nemzeti Lovas Színház azért nagyon fontos és egyedülálló, mert ez igazán összehozza a családokat. Mégpedig azért, mert a lovon keresztül bejönnek a színházba a lovas érdeklődésű emberek. Kik ezek? Az idősek érdeklődnek a ló iránt, mert az ő korszakukban még nem volt autó, legalábbis ennyi, mint most. Még az én apám is emlékszik arra, mikor a konflist lovak húzták a körúton. Tehát a ló örök társa volt az embernek a 40-es, 50-es évekig. Vagyis a ló az idősebb generációnak szól. A mai fiatalok pedig úgy találkoznak a lóval, hogy bizonyos történelmi filmekben, hősöket adaptálva látják, hogy micsoda erő a ló, mit is képvisel valójában. A fiatalok pedig ösztönösen példaképeket keresnek maguknak.  Számunkra a Nemzeti Lovas Színház hivatás, és misszionárius munka is, mely valóban behozz a fiatalokat is a színházba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.