Molnár Piroska 68 évesen elismert színész, Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze, és még mindig sikert sikerre halmoz: legutóbbi filmje A Nagy Füzet, egyre nagyobb nemzetközi sikert ér el. A színésznő egy kegyetlen nagymamát játszik a főszerepben, ebből kiindulva beszélgettünk vele a generációs különbségekről, illetve kérdeztük véleményét a „mai fiatalokról”, úgy is, mint a Színművészeti Egyetem oktatójától, aki nap mint nap találkozik a huszonévesekkel.

Amikor rákérdeztünk, hogy mi az, ami legtöbbet változott az ő fiatalkora óta, Molnár Piroska szinte gondolkodás nélkül a köznyelv átalakulását emelte ki. „A szabados beszéd ma annyira a fiatalok köznyelve, hogy az ember nem is rója föl nekik. Egyszerűen nem is érzik, hogy ez probléma lenne. Például a Színművészeti Egyetemen a jelenetek során, mintha kötőszót használnának, úgy megy a „b***eg” és a „k**ög” , és úgy elámulok. Eszembe jut, hogy én 50 évvel ezelőtt jártam erre a főiskolára, és ha az én drága jó színészmesterség tanárom, Pártos Géza, most meghallana egy ilyen jelenetet, mit szólna, hogy a közbeszéd ilyen változáson ment át néhány évtized alatt”. A színésznő saját bevallása szerint „nem ítéli ezt el, mert látja, hogy nem akarnak ők rosszat, csak ez pereg le a nyelvükről”. Közösen megállapítottuk azt is, hogy a modern szépirodalom is legitimálta a trágár beszédet, emellett Molnár Piroska azt is megfigyelte, hogy a diákjai sok esetben már a legegyszerűbb irodalmi szöveget is emelkedettnek érzik.

Utalt arra is, hogy a nyelv mellett a fiatalok értékrendje, életmódja is sokat változott. Ami korábban egyedi esetnek számított és viccet csináltak belőle, az ma már normális, cseppet sem meglepő, és így humor értékét is elvesztette. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Az én fiatalkoromban még csak vicceltünk erről, például amikor két fiatal ismerkedett így, hogy: „Szejjaa” „Csááá” „Hova?” … Aztán lefeküdtek egymással, és másnap reggel: „Hogy is hívnak?”. Ez volt akkoriban a kabaré, erről szóltak a darabok, ma meg már körülbelül ez a közlekedésmód a fiatalok között, és még durvább. Isten ments, hogy azt mondjam persze, hogy tiltsák be az ilyet… csak úgy érdeklődve nézem, hogy hova fog ez elmenni…” A színésznő szerint az idősebb generáció tanítói szerepének eleget téve, nem tiltással, fenyegetéssel, utasítással, hanem egyfajta „megértő kerülgetéssel” terelgethetné a fiatalokat.

Generációs különbségek persze mindig voltak. „Ez olyan, mint amit a Kabaréban is mondtak régen, hogy „Bezzeg a mai fiatalok…”. Ez mindig is probléma volt, hiszen különbözőek vagyunk, mások a problémáink, másban élünk és mások a fontos dolgok egy adott életkorban, de szerintem ezt szépen át lehet hidalni. Épp a Háy János mesélte, akinek kamaszkorú fiai vannak, hogy a gyerekek szégyellni kezdték, mert miért kell neki úgy viselkednie, mint egy tizenévesnek…Ő persze fiatalnak érzi magát most is.” - meséli a színésznő nevetve. „Én is néha arra ébredek, hogy elkésem a suliból! Mert ezt az ember belülről nem érzi…Persze, ha rám néznek, akkor látják, hogy egy korosodó hölgy vagyok, de én ha a tükörbe nézek, azt kérdezem magamtól, hogy ki ez a néni?! Ezzel nyilván minden generáció így van.”

A belső fiatalság megőrzése a legfontosabb, mind a saját boldogságunk, mind pedig a fiatalokkal fenntartható jó kapcsolat fenntartása érdekében. „Azt gondolom, hogy nincs lezárt élet és ne zárjuk el magunktól az újat, a hasznosat. Persze egy ilyen napon, mint a mai, ebben a rettenetes nyálkás, esős időben, amikor hamar sötétedik, iszonyú nehéz elindulni. Azt mondanám inkább, hogy pizsama, fürdőköpeny, TV, macska az ölembe… De hát közbe meg el kellett indulni, ha játszanék, akkor is el kellett volna már indulnom a színházba. Nem azt mondom, hogy ez olyan könnyű, egyre nehezebb, de nem szabad beletörődni. Engem az, hogy megy előre az élet – és nagyon gyorsan telik! – inkább arra ösztönöz, hogy kihasználjak minden időt. Nem azt mondom, hogy habzsolni kell az életet, de ha vannak szabad estéim – mert néha vannak – akkor megyek színházba, nézek kollégákat, majdnem minden napra valami programot csinálok, ha éppen nincsen kötelező programom. Mert azt mondom, hogy annyi minden belefér egy napba. Az öregeknek – bár én nem tartottam magam annak, de így 60 év után már valljuk be őszintén, annak hívnak – meg kell találni a lehetőségeket, mert annyi minden van még az életben, amit megtapasztalhatunk.” Talán ennek a nyitottságnak és életszeretetnek köszönhető az is, hogy Molnár Piroska a modern kommunikációs technológiákkal is igen jó barátságban van: az interjú ideje alatt folyamatosan jöttek üzenetei okostelefonjára, közösségi profiljára.

Mikor arra kérdeztünk rá, mit tanácsolna a fiatal nemzedéknek a generációs különbségek leküzdése kapcsán, a következőt mondta:

„Próbáljanak meg nyitottsággal fordulni az idősebb generáció felé, és próbáljanak meg tapasztalatot gyűjteni tőlük. A Macskajátékban, amit négy vagy öt éve játszunk az Örkény színházban, a Giza nevű szerepet játszom, és ebben a húga lányának ír egy levelet a Giza Németországból, amiben a következő szerepel: „Próbáld megtanulni anyád sorsából, ami egy másik ember sorsából megtanulható.” – ezt tudom ajánlani a fiataloknak, hogy próbáljanak meg az idősebb generációk sorsából meríteni, mert lehet."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.